2026-ban harmincadik alkalommal rendezik meg a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt, mely hosszú évtizedek óta a világ egyik legrangosabb szakmai megmérettetése. A jubileum alkalmából Kocsis-Holper Zoltánnal, a Kodály Kórus vezető karnagyával, a verseny művészeti bizottságának elnökével beszélgettünk hagyományokról, modernizációról és a kortárs kóruszenéről.
Jubileumhoz érkezett a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny. Mennyiben változott a szellemiség az alapítás óta?
A pandémia okozta többéves hallgatás után a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny 2024-es megújulása nem a gyökerek feladását jelentette, hanem a mai viszonyokhoz való érzékeny alkalmazkodást. Az alapító karnagytól eredő alapszellemiség, hogy a Bartók-verseny – szinte nemzetközileg is egyedülálló módon – a kortárs kóruszenát állítja a középpontba, egyfajta stabil márványoszlopként maradt meg az évtizedek alatt. Gulyás Györgynek szívügye volt a velünk élő szerzők és a jelenidejű kóruskultúra feltétlen támogatása, ez pedig egy olyan hivatástudat, amivel karnagyként én is csak azonosulni tudok. Ami pedig a változást illeti, a korábbi kötöttebb kategóriákat egy másfajta, átfogóbb struktúra váltotta fel, illetve bevezettünk különböző nehézségi szekciókat is, mert látni kell, hogy főként az amatőr kórusmozgalom lehetőségei sokat változtak. A mostani struktúrában azok is eljöhetnek Debrecenbe szakmailag töltekezni és világklasszis együtteseket hallgatni, akik nem feltétlenül a nagydíjért szállnak harcba.
Mi a titka annak, hogy egy ilyen megmérettetés hosszú távon is sikeres és vonzó maradjon?
Nem hiszem, hogy létezne igazán biztos, mágikus recept, hiszen láttunk már nagy múltú versenyeket is megszűni. A hiteles arculat, karakter elengedhetetlen, illetve folyamatosan követni kell az aktuális trendeket is. Aki idejön, tudja, hogy a világ hat legnehezebb versenyének egyikén vesz részt, amely az Európai Nagydíj (EGP) szövetség tagjaként rangot ad minden szereplőnek. Mindemellett a vendégszeretet is döntő lehet. Debrecen városa és a Kodály Filharmónia komoly alapot és stabil hátteret biztosít, valamint a versenyen igazán baráti légkör várja a kórusokat, és ez az, amitől érdekesek és megragadóak tudnak lenni az itt töltött napok. A legutóbbi alkalommal is érezhető volt az a közösségi energia, ami a közös programokon vagy a városi „checkpoint” feladatok során alakult ki. Ez a sokszínűség és a profizmus az, ami időről időre visszahozza a kórusokat Debrecenbe.
A Bartók-verseny egyfajta védjegyként tekint a kortárs a cappella zenére. Mennyire nehéz arra ösztönözni a szereplőket, hogy vállalják az ezzel kapcsolatos kihívásokat?
Szeretem azt a képzavart használni, hogy a kortárs kóruszene most a reneszánszát éli. Rengeteg kiváló szerzőnk van, és az együttesek is egyre nyitottabbak az újra. A verseny egyik legfontosabb küldetése, hogy olyan magyar műveket mutassunk be, amiket a külföldi karnagyok aztán magukkal vihetnek és beépíthetik azokat a saját repertoárjukba. A zeneszerzőknek ma is presztízst jelent a Bartók-verseny felkérésére alkotni, nekünk pedig az a felelősségünk, hogy ezeket az alkotásokat bemutassuk a nemzetközi közönségnek, népszerűsítsük azokat, hogy a verseny után akár a világ különböző tájainak színpadain is megszólaljanak. Idén is külön estet szentelünk az ősbemutatóknak: Balogh Máté, Horváth Márton Levente, Szalai Katalin és Zombola Péter művei hangzanak el a Lautitia Gyermekkar és a Kodály Kórus előadásában. Sőt, felcsendül Csemiczky Miklós egy oratóriuma is, amiben a Kodály Filharmonikusok művészei is szerepet kapnak.
Idén rekordmennyiségű jelentkezés érkezett. Hogyan választották ki a résztvevőket, és milyen szempontok mentén állt össze a zsűri?
Nem volt könnyű dolgunk, mert a beküldött videóanyagok alapján szinte mindenki rendkívül magas színvonalat képviselt. A művészeti bizottság tagjaival, Nemes Józseffel és Török Ágnessel külön-külön pontoztunk, és szerencsére a végére nagy volt az egyetértés. Végeredményben tizenkét énekkar mérettetheti meg magát Dél-Afrikától Lettországon át egészen Puerto Ricóig. A zsűri esetében is nemzetközileg elismert tekintélyeket hívtunk meg. A német Georg Grün elnököl majd, de itt lesz a fülöp-szigeteki Tristan Caliston Ignacio – hiszen hagyomány, hogy az előző verseny nagydíjasa is képviselteti magát –, valamint Filippos Tsalahouris Görögországból, a hazai karnagyok közül pedig Gráf Zsuzsanna és Somos Csaba.
Hogyan dolgozik majd a zsűri, mi az a „plusz”, ami dönthet két hasonlóan profi kórus között?
Míg a kategóriaversenyeken vannak objektív mérőfokaink, mint az intonáció, a kottahűség vagy a hangzás, a nagydíjas versenyen ezek mellett már az impresszió és a művészeti hatás is nagy hangsúlyt kap. Ott már nüanszok és egyéni preferenciák is dominálnak. Volt olyan tapasztalatom, ahol az egyik kórus technikailag volt tökéletes, a másik pedig olyan elemi kifejezőerővel és színpadi jelenléttel énekelt, hogy az ember bőre is belebizsergett. A nagydíjas versenyen általában az győz, aki a technikai perfekción túl képes az előadás kifejezőerejét művészi hatásában is magasabb dimenzióba emelni.
A verseny jubileumi kiadása után optimistán tekint a jövőbe?
Azt látom, hogy a közös éneklés, ha korszerűen tálaljuk és adottak a lehetőségek, még mindig képes népszerű lenni a fiatalok körében is; gondolok itt a sok kiváló egyetemi és nemzeti ifjúsági kórusra világszerte. Amíg van utánpótlás és vannak szerzők, akik énekelhető, izgalmas műveket írnak, addig a versenynek is van jövője. Ha megőrizzük a több évtizedes szakmai alapokat, de közben rugalmasan reagálunk a világ változásaira és közösségi élményt is nyújtunk, akkor a Bartók-verseny tíz év múlva is megkerülhetetlen igazodási pont lesz a világ kórustérképén.