Tizenkét kórus kezdheti meg a 30. jubileumi Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt

2026. július 2. és 5. között Debrecen ismét a nemzetközi kóruséneklés központjává válik. Az 1961-ben alapított, a pandémia időszakát követően 2024-től megújult formában jelentkező Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny (BBCC) történetének fontos mérföldkövéhez érkezik: a jubileumi, harmincadik alkalommal megrendezett esemény a megújulás és a tradíció jegyében várja a világ legjobb énekkarait.

A verseny rangját és a nemzetközi szakmai közvélemény érdeklődését hűen tükrözi az idei jelentkezési időszak mérlege, hiszen a 2026-os jubileumi év iránti érdeklődés minden korábbi várakozást felülmúlt. Nemes József, a verseny igazgatója szerint az elmúlt időszak visszaigazolta a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny unikális szakmai értékét, melynek kapcsán így fogalmazott:

„Két évvel ezelőtt azzal a reménnyel indult el újra a munka, hogy sikerül úgy felébreszteni alvó állapotából a versenyt, hogy közben megmaradnak annak egyedülálló értékei. A jubileumi évben kiemelten magas számú jelentkezés közül választhattuk ki a nemzetközi kórusvilág legkiválóbb együtteseit, akik a világ minden tájáról érkeznek, s a professzionális színvonal mellett saját kultúrájuk gyöngyszemeit is elhozzák. Külön öröm, hogy Magyarországot három kórus képviseli ebben a rangos mezőnyben.”

A 2026-os jubileumi mezőny valódi világkörüli utazásra hívja a hallgatóságot: az amerikai kontinenst a Riverside City College Chamber Singers (USA)és a Puerto Rico-i Coralia – Concert Choir of the University of Puerto Rico képviseli, míg Ázsiából és Afrikából a The Resonanz Children’s Choir (Indonézia), a thaiföldi Mahidol University Choir, valamint a dél-afrikai Cape Town Camerata érkeznek. Törökországból két kórus, az Alegria Choir és a Jazzberry Tunes áll a zsűri elé, az európai együttesek közül pedig a német Santinig-Bonn és a lett Babīte Cultural Education Centre Mixed Choir MASKA vesz részt a megmérettetésen. A hazai közönség a Bartók Béla Nőikar, a Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar és a Vántus Fiúkórus produkcióinak szurkolhat.

A rendezvény szakmai hátterét és intézményi stabilitását a Kodály Filharmónia Debrecen és a Jeunesses Musicales Hungary szoros együttműködése biztosítja. Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója kiemelte, hogy a verseny szakmai irányítását végző megújult művészeti bizottság – Kocsis-Holper Zoltán, Török Ágnes és Nemes József – elhivatottsága a legfőbb garancia a bartóki örökség és az országokon átívelő kóruskultúra legmagasabb értékeinek képviseletére.

„A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny több évtizedes hagyományával nemcsak Debrecen, hanem az egész nemzetközi kórusélet egyik meghatározó, mértékadó eseménye. A pandémia körüli nehézségeket követő újraindítás különösen fontos mérföldkő volt: bizonyítani tudtuk, hogy a közösségi éneklés iránti igény és a szakmai színvonal változatlanul erős” – fogalmazott.

Ezt a nemzetközi szintű beágyazottságot erősítette meg Zsoldos Dávid, a JM Hungary elnöke is, rámutatva a debreceni zenei naptár belső logikájára:

„Öröm és megtiszteltetés, hogy részt vehettünk a verseny új életre keltésében, megszólítva a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezetét, a Jeunesses Musicales Internationalt. A páros években rendezett Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és a páratlan évek Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyei egymást kiegészítve teszik Debrecent a fiatal muzsikusok állandó otthonává.”

A 2026-os verseny nemzetközi zsűrijének élén a neves német karnagy, a Hochschule für Musik Saar professzora, Georg Grün áll. A bizottság tagjai:

Gráf Zsuzsanna Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes- és kiváló művész;
Tristan Caliston Ignacio, a 2024-es Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíjas kórusának karnagya;
Somos Csaba Liszt Ferenc-díjas karnagy, érdemes művész, a Nemzeti Énekkar karigazgatója;
Philippos Tsalahouris zeneszerző, az athéni konzervatórium igazgatója.

Georg Grün szerint a debreceni megmérettetés globális szinten is egyedülálló kihívás elé állítja a résztvevőket:

„A kortárs a cappella kórusmuzsikára való fókuszálás kivételes motivációt igényel az intenzív próbafolyamatokhoz, valamint nyitott szemléletet az új hangzások és kreatív megközelítések irányába. Ez a koncepció 1961 óta világszerte sikeres – gratulálok ehhez a kiváló munkához, melyet feltétlenül folytatni kell!”

A verseny nagydíjas kórusa ismét meghívást kap a „Kórusmuzsika Európa Nagydíja” (European Grand Prix for Choral Singing) megmérettetésre, melyet Arezzo, Debrecen, Jūrmala, Maribor, Tolosa és Várna rendez, évente változó helyszínen.

A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny valamennyi fordulója nyilvános, a rendezvénynek Debrecen több helyszíne ad otthont. A jubileumi programot Csemiczky Miklós oratóriuma mellett olyan kortárs magyar zeneszerzők műveinek ősbemutatói színesítik, mint Balogh Máté, Horváth Márton Levente, Szalai Katalin és Zombola Péter.

A verseny kommunikációs hátterét a Papageno kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere és online elérése biztosítja – a verseny valamennyi fordulóját élő internetes közvetítésben követhetik majd a kórusmuzsika hazai és külföldi rajongói.

A 30. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny a Kodály Filharmónia Debrecen, a Jeunesses Musicales Hungary és a Papageno szervezésében valósul meg.