Szervezők
A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke

Gulyás György
karnagy
A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny elnöke

Puskás István
Debrecen MJV kultúráért felelős alpolgármestere
A Művészeti bizottság Tagjai

Török Ágnes
karnagy

Kocsis-Holper Zoltán
elnök, karnagy

Nemes József
karnagy
A verseny SZERVEZŐI
A Kodály Filharmónia Debrecen Magyarország második legnagyobb városának és a tágabb régiónak a klasszikus zenei életét szervezi. Tulajdonosa a város önkormányzata, vezetője Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város fő-zeneigazgatója.
A Kodály Filharmónia a működtetője a cívisváros két büszkeségének, a két nemzeti kategóriás együttesnek, a Kodály Filharmonikusoknak és a Kodály Kórusnak. A két társulat bérletes sorozatai keretében több produkciót szoros együttműködésben hoz létre, műsoraik igazi kuriózumot nyújtanak a komolyzene kedvelőinek.
Mindeközben az együttesek önállóan is játszanak: a zenekar gyakran hívja vendégművészének hazánk és a világ elismert és ünnepelt zeneművészeit, a kórus pedig a cappella koncertjeit szintén vendégművészekkel vagy izgalmas – akár más művészeti ágakat is bevonó – produkciókkal színesíti.
Az 1965-ben megalakult JM Hungary az 1945 óta működő Jeunesses Musicales International (JMI) magyar tagszervezete. A JMI mára a világ legnagyobb ifjúsági zenei szerveztévé nőtte ki magát, amely Kanadától Kínáig 61 országban évente mintegy 7 millió gyermeket és fiatalt ér el különböző programjaival, köztük az Ifjúsági Világkórussal (World Youth Choir).
A JM Hungary szakmai és operatív hátterét 2012 óta a Papageno biztosítja, amely nemcsak a kulturális média egyik legnagyobb elérésű platformjaként ismert, de nemzetközileg is jelentős szakmai rendezvények - koncertek, versenyek, konferenciák - lebonyolítása révén is meghatározó szereplője a hazai zenei életnek.