Az 1961-ben alapított Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny (BBCC) a világ egyik legrangosabb zenei versenye, melynek célja a kortárs, a cappella kórusművek magas színvonalú bemutatása. A pandémia után megújult formában jelentkező versenyen idén két főkategória több alkategóriájában indulhatnak az énekkarok.
A beérkezett anyagok alapján az olasz, görög és katalán kórusok mellett Angola, Japán és a Fülöp-szigetek egy-egy énekkara képviseli országát. A hazai kórusok közül az Ad Libitum Kórus és a Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar kezdi meg a rangos debreceni versenyt.
A 2024-es Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nemzetközi zsűrijében Bernie Sherlock, a Dublini Művészeti Egyetem tanára, karnagy, Jānis Ozols a Nemzetközi Balti-tenger Kórusverseny művészeti vezetője, karnagy, Dr. Betsy Cook Weber, a Houston Egyetem professzora, a 2018-as Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíjas kórusának karnagya és Kutrik Bence Artisjus-díjas zeneszerző foglal helyet.
A zsűri elnöke Lorenzo Donati, a velencei Benedetto Marcello Zeneművészeti Egyetem tanára. Az olasz karnagy tanulmányait Arezzóban, Firenzében, valamint a fiesolei zeneiskolában, az Accademia Chigiana di Sienában és az Accademia di Franciában végezte.
Zeneszerzést Pascal Dusapin, Ennio Morricone, Rosario Mirigliano, Romano Pezzati, Camillo Togni és Azio Corghi mellett tanult. Karnagyi, karmesteri tanulmányait Rinaldo Alessandrini, René Clemencic, Ottavio Dantone, Diego Fasolis, Roberto Gabbiani, Gary Graden, Carl Høgset és Peter Neumann irányításával végezte. Kórusvezetőként 2007-ben első díjat nyert a bolognai IV. Nemzetközi Mariele Ventre Versenyen.
Számos felkérést kap rangos nemzetközi zenei szervezetektől, rendszeresen vezényli Olaszország neves zenekariat. Olyan kórusokkal és énekegyüttesekkel dolgozott már együtt, mint az Insieme Vocale Vox Cordis (1997), a UT Insieme Vocale-Consonante (2014), a Coro Giovanile Italiano (2011-2015) és a Hesperimenta Vocal Ensemble (1996-2011).
Ezekkel az együttesekkel első díjakat és különdíjakat nyert számos hazai és nemzetközi versenyen, például Arezzóban, Cantonigròsban, Goriziában, Montreux-ben, Senlis-ben, Tours-ban és Várnában is. Az UT Ensemble-lel 2016-ban elnyerte az Európai Kórusok Nagydíját. 2016-tól a sienai katedrális hivatalos kórusának vezetője.
Olyan nemzetközi együtteseket vezényelt már mint a Török Állami Kórus és a Szlovén Filharmonikusok Kórusa. A velencei Conservatorio Benedetto Marcello professzora, tanít a sienai Chigiana Nyári Akadémián is. A legfontosabb nemzetközi kóruszenei és zeneszerzői versenyek zsűrijének meghívott tagja, számos nemzetközi mesterkurzuson és fesztiválon tart szemináriumokat és kurzusokat.
A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny valamennyi fordulója nyilvános, a rendezvénynek Debrecen több helyszíne ad otthont, emellett városszerte kísérőprogramok színesítik majd az eseményt.